Idegenforgalom>> Épületek, régiségek
Épületek, régiségek


A templom értékes növényekkel van körülvéve, csodálatos innen a kilátás a községre és a távolabbi környékre.


A községen végigsétálva sok szép olyan házat láthatunk, amely megőrizte a hagyományos népi építészet formáit. Ha figyelmesebben körülnézünk, találhatunk egy-két olyan tornácos házat is, amelyeken még az eredeti bán-völgyi pala látható. Régebben ugyanis a házakat a Bán-völgyben bányászott palával fedték. Aztán a bányászat megszűnt, és a háztetőkön a palát felváltotta a cserép.
A Dédes és Bántapolcsány világháborús áldozatainak tiszteletére állított emlékhely a község központi helyén található.

I. és II. világháború hősi halottainak emlékműve
A Dédesi vár
A korabeli okiratok lerombolt várnak (Castrum dirutumnak) említik Dédes várát. Romjairól Szendrei János 1902-ben készített felvételi rajzokat. A rajzok szerint azonban a várnak már ebben az időben is csak olyan kevés maradványa volt, hogy alaprajzát megállapítani nem lehetett.

A Dédesi vár
Az 1968-as állapotról így ír egy másik munkájában Gerő László: "A várrom négyzetes toronyfala áll a magas, sziklás hegytető kissé elnyújtott gerincén, észak-déli hossztengellyel. Déli és nyugati kőfala a törmelékfeltöltődéstől is 6 m magasan áll, benne födémek gerenda részei. A gerinc északi végén előbbitől kb. 40 m-re nagyobb falmaradvány, a kettő között ciszternaszerű építmény, részben téglafalazattal. A keleti oldalon külső várfal kiszögellő szakasza kb. 20 m-rel a csúcs alatt az északi oldalon lévő kiszögellésen is falnyomok."
Dobosy László a vár területét a következőképpen írja le: "A vár észak-déli hosszanti tengelye kb. 70 m, a déli legszélesebb része kb. 20 m, míg az északi végén alig 5 m-re szűkül össze. Az északi fele kb. négy méterrel alacsonyabban fekszik a keskeny, 5-6 m széles mészkőszikla vonulaton, kb. 30 m hosszúságban. Ennek nyugati oldalán 3 szakaszban 1-2 m falomladékot látni. A keleti oldalát csaknem függőleges sziklafal zárja le. A vár e részén falmaradványokat nem találunk.
A déli fele területileg ettől eltérő, kb. 40 m hosszú és 20 m széles, téglalap alakú, s ez az északi résztől kb. 4 m-rel magasabban fekszik. Keleti oldalát kb. 16 m hosszú és 3-4 m magas fal zárja le, mely derékszögben kb. 6 m hosszúságban folytatódik az északi oldalon. A délnyugati sarokban találni az egyetlen nagyobb méretű, szabadon álló sarokfalat. E fal nyugati oldala 8 m hosszú, a déli része 2 m. A magassága kb. 6 m. Egy ablaknyílás és a szintet elválasztó gerendázat helye is látható benne. A fal már igen omló állapotban van, különösen az alsó részen, s ezért állagmegóvása nélkül nem sokáig küzd az időjárás viszontagságai ellen. A falazat a helyszínen található mészkőből habarccsal épített. E terület közepén egy 3,5 m mély és 4,0 m széles, szabályos négyzet alakú bemélyedés van. Helyenként égetett vörös téglával volt kifalazva. A falazat sok helyen már leszakadt. Valószínű a vár ciszternája lehetett.
A vár egész területe bokrokkal, fákkal benőtt, több helyen a falak omladékai borítják. A déli és nyugati oldal egy részén a vár szintjétől kb. 10 m-re a hegyoldalban vízszintes padka húzódik, ami valamikor árok is lehetett, amit faltörmelékek tömtek be."

A dédesi temetőben áll egy síremlék, amelyen Lajos Árpád neve van. A miskolci Herman Ottó Múzeum neves néprajz-muzeológusa volt, akinek munkássága, gyűjtőmunkája szinte egybeforrt a Bán-völgyével.
Ma a helyi általános iskola viseli a nevét.
Dr. Kiss Miklós körzeti magán állatorvos lakásán több mint 2000 db-ból álló cserép- és keménycserép edények találhatók. Ennek mint egy fele "apátfalvi születésű ", de van Hollóházáról, Telkibányáról, Miskolcról, Városlődről és Farkaslyukról, továbbá cseh, sőt német nyelvterületről származó darab is. Emberek, vidékek szokásait, művészi értékeit ismeri meg a látogató, e páratlanul gazdag és impozánsan berendezett magángyűjtemény megtekintésekor.

Cserép- és keménycserép edények
- 09.05
- Önkormányzati földterületek értékesítése
Dédestapolcsány Község Önkormányzat Képviselő-testülete a tulajdonában álló, szántó művelési ágú külterületi földeket értékesíti, melybe a testület a köztes részterületeket is bevonja. Eladási ára minimum : 50.-Ft/m2.
A honlap az ÁROP–1.A.2/A-2008–0212 azonosítószámú, „Polgármesteri Hivatal szervezetfejlesztése Dédestapolcsányon” című projekt keretében, a Magyar Állam és az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósult meg.
Kedvezményezett: Dédestapolcsány Község Önkormányzata, 3643 Dédestapolcsány, Petőfi Sándor u. 21.
Az Európai Unió és a Magyar Állam által nyújtott támogatás összege 12.861.784,- Ft.
Támogató: Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (1077 Budapest Wesselényi u. 20–22.)
Közreműködő szervezet: Váti Magyar Regionális Fejlesztési és Urbanisztikai Nonprofit Kft.
Irányító Hatóság: Közigazgatási Reform Programok Irányító Hatósága




